|
2008-03-15 08:08:00, szombat
|
| |
| |
Siposhegyi Péter
KorDonLeone világa
Schopenhauer, akit nagyon szerettem ifjúkoromban, mert hivatalosan lenézték, tette meg azt a kunsztot, hogy műve első mondatául annak mondandóját választotta. A tudomány ezzel szemben általában úgy működik, hogy a probléma rituális körültáncolása után szép lassan halad az ember a cél felé, és miután fél életét eltöltötte valamivel, akkor kimond valami jelentőset vagy jelentéktelent. Schopenhauer cserélt a sorrenden, ami neki és akkor működött. Most én is megpróbálkozom valami hasonlóval. Jöjjön tehát a mondandó, ami után, ha a nagyon kedves olvasó úgy dönt, hogy lapunk többi írását, esetleg más lapot, portált vagy portörlőt részesít előnyben, akkor megadtam neki a gyors szellemi menekvés lehetőségét. Ennyivel tulajdonképpen tartozom is az én nagyérdeműmnek, hiszen kitartó és szeretetteljes, s ugyan mit adhatna többet az ember, mint egy B változatot a gyors szeretet gyors lerovására. Ennek megfelelően, tekintettel arra, hogy egy különben kitűnően sikerült rendezvény miatt mulasztanom kellett az országértékelést, bizonyára helyesen pocséknak értékelve az ország helyzetét, ide írom - csupa nagybetűvel - a mondandót: HA A MAJDANI VÁLTOZÁS UTÁN A JELENLEG HATALMON LEVŐK MINDEGYIKE MEGÚSSZA SZABADLÁBON, AZ A MAGYAR TÖRTÉNELEM EGYIK LEGNAGYOBB IGAZSÁGTALANSÁGA LESZ.
Vessük össze a két csapatot!
Szálasi-Gyurcsány: iksz;
Draskovics-Imrédy: nulla-egy;
Szilvásy-Sztójay: nulla-egy;
Veres-Bárdossy: iksz.
Részletesebben: Szálasi nemzetvezető ugyan néhány ifjú barátom számára példakép, de fanatizmusa áldozata, az okozott kár jelentős, neki nem volt esélye 44-ben megvédeni a hazát, s ha marad a proklamáció napján volt állapot, Budapest például megmenekül. A 40-es Szálasi egy nagy párt vezetője volt, a 44-es már csak egy bábkormányé, embereket Dunába lövetni akkor is szörnyű dolog, ha nem szeretjük a Kóka Janit, ő ráadásul megvan, meg a Horn Gabi is, sőt genetikai okokból feltételezhető, hogy felmenőiket sem érte visszavonhatatlan hátrány. Őt tehát el lehetett ítélni. Gyurcsány drusza szintén fanatikus, egy gazdasági lobbi fanatikus embere, egy bábkormány feje. Vezetése nélkül a béke megkímélte volna Budapestet, az ország gazdasága nem itt, hanem sokkal előrébb tartana. Feladata nem egyéb, mint az ország erőforrásainak végső mozgósítása a megbízók érdekében, valamint az ellenség, a magyar nép elleni kíméletlen küzdelem. A két játékos hasonlósága, hogy mindkettő hisz saját őrületében, és az is azonosság, hogy mindkettő után nem kormányváltásra, hanem újjáépítésre volt, illetve lesz szüksége Magyarországnak. Ahogy a korabeli baloldali propaganda (helyesen) mondotta: új élet kezdődött a romokon.
Bárdossy László alapvetően tisztességes ember volt, ebben különbözik antagonistáitól, de azért elkövetett egy hibát, amire máig emlékezünk. Ő jelentette be a hadbalépést a nagy vörös folt ellen (e kitétel térképészetileg értendő). Ez a tette hozta ikszre a szabolcsi pénzturkász elleni pároscsatát, hiszen pontos j-vel hülye, aki beleköt a nagy vörös foltba, mely ráadásul minket nem bántott, sőt még nem is utált, kopasz vezérük volt az egyedüli, aki Trianon után hullajtott néhány tintapacnit - könnyeinkkel együtt - a mi érdekünkben. A bankár Imrédy győzelme a kortárs felett papírforma. Imrédy a háború alatt nem volt hatalmon, csak előtte. Legyünk igazságosak vele, Imrédy Béla, a galiciáner vitéz a magyar történelem egyik legjelentősebb gazdaságpolitikusa volt. Háborús bűnös nem lehetett, mert a háború alatt gazdasági tudásához amúgy gyakran méltatlan szónoklatokkal borzolta ugyan a kedélyeket, de tevőleges, hatalmi szava nem volt. Nevéhez fűződik a világgazdasági válság utáni felfutás megtervezése; az erősödő pengő (egy dollár egyenlő négy pengő, ó, hol vagy Drasek, hogy ezt tudd egyáltalán?); és a később hadira átállított, de működő magyar gazdaság, a külkereskedelmi mérleg pozitív volta, az életszínvonal növekedése. Nevéhez fűződik a munkaállam fogalma, mely úgy képzelte el jövőjét, hogy termelési eredmények által válik gazdagabbá - és nem spekuláció által! Kivégzése bűn, hiánya sír a lanton még, széke üres, mint egy mai kormányközgazda kicsi és csapott buksi feje.
Sztójayn vitázzunk; ha jó, legyen döntetlen, az ő idejében történtek embertelen dolgok, és esze sem volt sok, akkor kezdődtek a deportálások, azzal egyetérteni kóros tudatállapot, így van ez akkor is, ha nem jószántából csinálta, hanem mert közben megszálltak minket a német megrendelők. De ha a jelen embereinél bűn a kollaboráció, akkor legyen bűn a múlt emberénél is.
Ez tehát annyi, mint nagyjából csapatdöntetlen. A magyar közélet táncrendje szerint a fenti urak és a többiek a szajréval kézben vonulhatnak ellenzékbe, esetleg a gazdaság valamely magas polcára, míg a régiek rendben akasztva lettek. Nos, ez az a valami, ami miatt úgy hiszem, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb igazságtalansága történik meg, ha büntetésük nem büntetőjogi lesz, csupán annyi, hogy nyolc év hatalom után elveszítenek egy választást, s várhatóan nem túl erős ellenzékként meghúzódnak a sarokban. Ez itt nem politikai hibák láncolata, hanem bűnöké. A politikai hiba megbocsátható, a bűn büntetendő. Nem hiszem ostobának őket, ebben nem értek egyet néhány nemzetféltő ismerősömmel. Rosszabbat képzelek róluk, előre megfontolt szándékot, hogy tovább fokozzam, előre megfontolt szándékkal, bűnszövetségben (koalícióban) való elkövetést, különösen nagy kárértékre. E főbűnben vélem (el)ítélhetőnek ezeket az embereket. Romantikus énem persze lázong másképpen is. Mondjuk közvetett népirtásban is megítélném ezt a társaságot, ha lenne ilyen. Az utóbbi évek hatalmas jóléte csökkentette a házasulandók számát, a gyermekvállalási kedvet, ami a népszaporulat további csökkenéséhez vezetett. Ne tévessze meg a kedves olvasót, hogy még mindig tízmillióan vagyunk. A hiány azért nem nagyobb, mert hazánkban növekszik a magyarul nem tudó itt lakók száma, amit mellesleg nem tartok akkora bűnnek, mintha még ők sem lennének, főként nincs bajom a dolgos kínaiakkal.
Szerény meglátásom szerint az országos kifosztás tervezett, nem reformról van itt szó, hanem a még meglévő értékek eltüntetéséről.
Miután tudják, hogy a regnálásnak közeledik a vége, annál inkább. Itt és most felteendő a kérdés: megnyerhető-e onnan nézve a következő választás? Nem hinném, hogy igen, bár úgy kell legyünk velük, mint a szövetségesek voltak Hitler harcosaival. Az utolsó pillanatig nem nézték le őket. Egy hadtörténeti adat: Berlin ostromának utolsó három napján még százezer szövetséges katona halt katonai (nem hősi) halált a már csak töredékekben létező városvédőkkel szemben. A városvédők nagyjából ugyanannyian. Tehát az utolsó percig harc folyt.
Összeraknék néhány hírt, hogy lássuk, hogyan is állunk.
Az ifjú Rétvári
Budapest tizenötödik választókerületében Rétvári Bence legyőzte Lakos Imrét, és látótávolságon kívülre tolta Csapody Miklóst (ez utóbbit emberileg sajnálom, hiszen ő okos és valamelyest kolléga is). A puszta tény nem meglepetés, az arányok azért mondanak valamit. Ez kétségtelenül egy olyan helye Pestnek, ahol kevés siker termett az úgynevezett baloldalnak. Magyarra fordítva: parlamentileg semmi. Van egy szocialista polgármesterük, nem is buta, s nem is tehetségtelen, de a parlamenti választásokon eddig mindig az úgynevezett jobboldal nyert, éspedig négyszer épp a most eredménytelen, mert nem nagypárti Csapody. Az tehát, hogy a jellemét arcán hordozó Lakos nem nyert, szóra sem érdemes, csak az arányok. 71:20. Nem vagyok választási statisztikus, sem párttörténész, szoktam volt mondani, én csak elemző fajtájú drámász vagyok, az sem sokáig, beneveztem az emlék kategóriára, ha 2010-ben lesz a választás, azt már nem én elemzem, de azért van egy sejtésem számszakilag: nem emlékszem arra, hogy kilencven óta akadt volna eset, hogy a magát balnak nevező oldal, tehát akkoriban az SZDSZ, később az MSZP, esetleg a koalíció embere 71:20-ra kapjon ki. Önkormányzati választáson akadnak ilyen eredmények, van néhány nagyon elfogadott polgármestere a hazának, Kósa Lajos Debrecenben ennyit szokott kapni, Szita Karcsi (bocs, de nekem így áll rá a kezem a gyerekkori játszótárs nevére) Kaposvárott ennyit szokott kapni, de ők sem kapnak ennyit, ha elindulnak az országoson. 15 közte már sok, 25 rengeteg; közte 50? Ez politikai Irapuato, ezt még az Újságíróklub MSZP-sajtoncai sem tudják kidumálni, bár tettek rá egy méltatlan, mert értékes emberhez nem paszszintható kísérletet. Keresem a nagyszótárú jelzőt, mi is ez az eredmény, de csak azt tudom mondani: megsemmisítő. Nem a legeredetibb jelző, de e percben ennyire futja. Mondom, Irapuato a maga 6-0-jával volt hasonló, annyi különbséggel, hogy akkor a magyarok kaptak ki, most meg nem tudom, minek nevezzem azt az embercsoportot, akiknek Lakos kellett volna, mondjuk azt, hogy ,,furagyarok".
Mijük van még?
Az MSZP - mint MSZP - vereségre van ítélve. Azonban agytekervényeik megszaporodnak, ha a lényegről van szó, éspedig a szajré megtartásához szükséges hatalom megtartásáról. Három apróságra felhívnám a figyelmet. Mindegyik nemrégiben történt, látszatra nem illenek össze, de azt kell mondjam, érzékeny vagyok az ilyesmire, mint zenész a fals hangszerre. Oka is van, ott voltam a Centrum születésénél, és emlékszem az eredményre. Ha nincs Centrum, ami különben a magamfajta naiv számára jó ötletnek tűnt, csak a 2002-es eredmény más. Tehát induljunk ki most abból a tényből, hogy az MSZP (mint MSZP) nem képes ekkora hátrányt behozni. Valószínűleg olyan kétharmad-egyharmad lehet az országos átlag, ezt néhány prolifelvásárló rendelettel lehet csökkenteni, a becsapott mindig az utolsó gesztusra emlékszik, de akkor sem mondható más, mint hogy a különbség csökkenthető, de nem behozható. Ezt nevezzük axiómának, mert annak olyan szép ókorias neve van. Mit tehet ilyenkor egy vereségre ítélt gigász, aminek nincs támogatottsága, viszont van neki egy csomó pénze? Van hazai pénze és még külföldről is jön, maga osztja, tehát nem kérdés, merrefelé. Mit tehet ilyenkor egy úgynevezett kormánypárt? Klónoz.
Hír egy
A stúdióban ketten ülnek. Bánó zeneértő-műgyűjtő (ez nem ciki, tényleg az) és egykori kollégája, a mára kissé megcsempült egykori jó srác, Hegedűs Péter, a feledhető tehetségű volt televíziós. Hegedűs ezúttal mint kisgazda vezető tüsténkedik; és mit tudunk meg tőle? Dús és nagyvonalú rendezvényt tartott a Kisgazdapárt a nem túl olcsó Kongresszusi Központban. A nem túl olcsó Kongresszusi Központban sokan voltak, persze nem elegen, de bontva a zászló. Ez lehetne persze nosztalgiaszerencsétlenek találkája is, bár a létszám és a helyszín gyanús; viszont Hegedűs elmondta, hogy nekik megszűntek a csődgondjaik, rendeződik az anyagi helyzetük. Miből? - kérdem a képernyőtől; persze azonnal eszembe jut valami. Onnan. Nem állítom, csak sejtem, de mint már mondtam, vannak tapasztalataim. Egy valódi, választható Kisgazdapárt elvisz valamennyi szavazatot a FIDESZ-től, hiszen vidéken még mindig vannak, akik azért szavaznak Viktorra, mert nincs érdemi Kisgazdapárt, csak érdemtelen Torgyán volt, majd a nagy semmi. Hegedűs nem tűnik frenetikus megoldásnak, de némi zsoldért találni hihető jelölteket, akik hajlandók tehénnel fényképezkedni, mert tudják, az elülső fele nem rúg hátrafelé, hisz akkor előrecsúszik az egész tehén. Bizonyára még mangalicából készült kolbász is kerül az asztalra, meg pörkölt, a magyar vidék mint skanzen bármikor fotósítható egy szép kis és gazda(g) plakátra. Egy kisgazda(g)párt összerántható, és akár még kaphat is néhány százalékocskát. Csak pénz kell, sok pénz, az meg van. Nem nekik persze, de van, akiknek van. A Wallis csoport ugyan nem ért a libához, ahogy azt Bajnai már rég megmondta, de értenek a pénzkihelyezéshez. Kockázat az van bőven, de nincs nagy választék, kockázatos befektetésekkel lehet csak próbálkozni, a tutikat már elvitték.
Hír kettő
Innen-onnan, bizonyos önkormányzatokból szocialista képviselők szálltak át egy másik pártba. Nem jobbra, az messze van, meg kell pihenni a vándormadárnak, meg nincs felvétel, a Turi Kovácsék jártak jól, akkor mindenki kellett, most a nagy győzelem kapujában ne jöjjön vissza Geréb, mert az összes nyertes homoktombolát fogja már valaki. Nem is balrább, mert ott csak Thürmer van élőben, meg a Lenin, mely kép szobánk falán. Lehet, hogy nem is ő van a falon, hanem Kádár János, oda átlépni nem érdemes, egyébként is, Thürmer elátkozta a Fletót, mert ő tényleg igaz baloldalivá csökönyösödött az évek múlásával, szerezve ezzel híveket a jobb táborban. Thürmer amolyan ,,nem értjük, de tisztességes ember" státusra emelkedett ideát, róla most szó ne essék, ő majd elindul, és megkapja az egy százalékát, kihal a tábor, és bár él a nosztalgia, ez a párt valahogy elszerencsétlenkedte a maga esélyeit, miközben a térségben vannak üzemképes testvéralakzataik. Nem, kérem szépen, ezek az átlépők meg az itt-ott sajtódramatizált belépők Kapolyi László szociáldemokrata pártjába léptek. A gondolat egyszerű. Valamennyi szociáldemokrata él ebben az országban. Egyik sem KorDonLeone miniszterelnök és csapattagjai, viszont vannak. Eddig úgy volt rájuk szükség, mint hivatkozási alapra, miszerint vannak a szociáldemokrata értékek, amiket remekül képvisel az MSZP. Most, hogy végképp kiderült, az MSZP olyan közös képviselőhöz hasonlít, akinek egy a fontos, hogy minél több maradjon neki a közös költségből, így szükség lehet igazi szociáldemokratákra is. Kapolyi nem kifejezetten jó figura ehhez, de elég öreg és elég okos ahhoz, hogy háttérben maradjon. Egy jófajta szociáldemokrata párt, ami - mint halottaiból a főnix - feltámad, megmozgathatja valahány ember fantáziáját. Jelölteket lehet találni, sok ember momentán azért nem érzi és vallja magát baloldalinak, mert elutálkozott az MSZP-től. Jelölt is akad, csak pénz kellene hozzá. Sok-sok pénz. Drága rendezvényekre, még drágább kiadványokra és megvett médiahelyekre, még inkább megvett médiahülyékre - de ez nem lehet gond. Pénz van, ha kell, nagyon sok (ha még annál is több kell). Nem csupán Kapolyira magára gondolok, ahol ő van, ott akadnak még páran. A tét hatalmas. Irományom elejével ma egy átlag jobbos egyetért, tudom. Most tényleg nem lehet megtartani a ,,Fogd a pénzt, és fuss" játék régi szabályát, hanem büntetni kell. Városonként akadna horogra egy Zuschlag, ha megkezdődne a nagy ho-ho-ho-horgászverseny a bölcs gilisztával! Ennek megakadályozására minden erőt érdemes mozgósítani. Például csinálni egy jó kis szociáldemokrata pártot.
Hír három
Ez nem is hír, hanem hírecskék láncolata. A hírecskék arról szólnak, hogy jé, találkozott ez meg az. Látszatra össze nem illő ez találkozott oda nem illő azzal, de találkozott vele, látták őket, meg beszélgettek erről-arról. Sztárműsorvezető nyilatkozik, hogy szerinte 2010-re összejöhet egy erős harmadik erő. A dolgok logikája a következő. A magyar választók jelentős hányada rossz véleménnyel van egyik jelöltjéről, de nem rajongja a másikat sem. Időnként valóban felmerült, hogy a magyar politikai élet önös, vacak, modortalan, erkölcstelen és alacsony színvonalú, miközben csillogó agyú értelmiségiek láthatók néha itt-ott, makulátlan emberek mesélnek fura, mert tisztességes életükről, tehát a politikai hordával szemben van egy másik, egy jobb (nem oldal szerint jobb) Magyarország. A mi Magyarországunk, ha személyeskedhetek egy kicsit. Néha egy autó hátsó ülésén értelmesebb gondolatok fogannak, mint amit a Nyakók, de a Cserpalkók is kitalálhatnak stábbal a farukban. Külön tudományág foglalkozhatna azzal, vajon miért alakult így. Én visszamennék kedves tanáromhoz, Nyíri Tamáshoz, aki egyszer azt mondta nekünk (majd' harminc éve), hogy más a szellemi képesség, más a karrierképesség, a forradalmakat nagy tehetségek vezették, de a hétköznapi politizálást karrierépítésben jártas középszerű emberek. Tény, ami tény, így félidőben általában rossz az emberek véleménye a politikáról, még roszszabb a politikusokról. Ilyenkor az emberek fejében (s nem is a legrosszabb fejekben) fölmerül, hogy mi lenne, ha születne egy új erő, egy olyan igazán másik fajta. Kombinálgatnak miniszterelnök-jelöltet is maguknak, többnyire ismert értelmiségit, akinek nem mocskos a zsebe... A kombinációba általában bevonhatók egészen jó emberek, hiszen férne még a jelen fölé jövő: aki látott már egy jó Tarlós-féle vitát, vagy hallgatta Horváth Ágnest, az nem képzelheti, hogy ez a szint nem fokozható. Ebben az esetben megkezdődnek az egyeztetések, jobb arcú polgármesterek kerülnek képbe, mert nekik van titkárnőjük meg telefonjuk, ez olcsósítja a szervezést. Ilyen volt már, de még sokszor eszébe juthat valakinek, hogy lehetne is.
Az sem kétséges, hogy az úgynevezett kettéosztottság nem szerencsés, a szóba állás eshetősége olyan kincs, melyet nem illene évekre elásni, de azt is elfogadhatjuk, hogy a harci líra helyett jó lenne néha érveket hordani érvre. Ha nem tetszik valakinek a jelen, annak nincs rossz ízlése, ezen akár változtathatnánk is, ha lennének hozzá eszközeink. Ilyenkor elterjed a hír, hogy ,,jön a Csányi", meg hasonlók. A helyzet valóban abszurdul ostoba. Kineveznek valakit a Nemzeti Színház élére. Az illető korszakos tehetségű, bár vitathatatlanul pénzéhes ember, a legjobb korban van, ha kifutná magát, sok örömöt adhatna a hazának. Kinevezik kedden, szerdán már megjelenik a mi oldalunk sajtójában, hogy lám, a Heti Hetesből jött az intendáns (az fogalmilag igaz, de nem ennyi az életmű), meg hogy micsoda nemzetietlenség, hogy szerződést kínált Esterházy Péternek meg Nádas Péternek. Az egyiknek az a bűne, hogy száz éve írt egy Így gondozd a magyarodat című valamit, a másiknak, hogy azt írta le, az őszödi beszéd retorikailag kiváló. Ennyi. Hogy Nádas megírta a magyar irodalom egyik legjobb regényét? Kit érdekel? Biztosan az is szemét. Lehetne érvelni ellenük, az tény. Mondjuk azzal, hogy egyikük soha nem írt érdemben drámát, márpedig ha valakinek kedve van ehhez a műfajhoz, meg lehívása, az harminc év alatt minimum megpróbálja. A grófi drámai ouvre egy Daisy című feledhető írás a nyolcvanas évekből. Nádas is abbahagyta a műfajt húsz éve. Különleges atmoszférájú korai darabjainak nem lett folytatása. Hogy miért nem olyanokat kér fel a direktor, akik művelik a műfajt, az megkérdezhető. De Nádas meg Esterházy attól még író, mert nem ír publicisztikát valamelyik számunkra kedves szellemi elfekvőbe. Kitérőnek tűnik, de gondolom, annak jellemző, s még apróságnak sem nevezném, mert ha egy nemzeti érzelmű embernek mellékes a nemzet színháza, akkor ott nagy a baj.
Nos, tehát könnyen lehetséges, hogy szükség is lenne valamilyen új alakzatra. Az MDF majdnem elindult ebbe az irányba, és ne is zárjuk ki, viszont van két hátránya. Az egyik nehezen reparálható, ez egyszerűen az, hogy régi alakzat, tehát nem kíséri a nóvum iránti izgalom. A másik, hogy adós nekünk egy jó és okos programmal. Ott tart, hogy: így ne! Ez rendjén is van, így tényleg ne; de akkor hogyan? Az sem szerencsés, hogy minden kormányszidás mellé kiporcióznak egy Fidesz-szidást is. A helyes formula valahogy így hangzana: a kormány semmilyen körülmények között nem lehet partnerünk, a Fidesz-szel egy oldalon állunk, de sok és fontos részletben máshogy gondolkodunk. Húzzuk át tehát (de csak ceruzával) ezt a három betűt, és képzelegjünk. Volna eshetőség egy harmadik erő felfutására? Szívem szerint úgy mondanám, befuttatására? Itt most megáll a tudományom, mert eddig mindig csak úgy tűnt. Nem sikerült az Együtt Magyarországért formációnak, nem sikerült a Centrumnak, nem sikerült senkinek. A választó lelke érdekesen átalakul az utolsó időszakokra, négyévnyi szidáshordás után a nagy végső pillanatban szavaz és oda szavaz, ahová szokott. Program lehetne, de a választó nálunk nem szavaz programra. Értelmes munka lenne kitalálni például állam és magánszféra arányát, mert a szabad verseny a világban éppúgy korrekcióra szorul, mint a szociális piacgazdaság. Amire fölesküdött a jelenlegi kormány, az a világban már műtők tárgya, napidíjjal és vizitdíjjal vagy anélkül, mindegy. Értelmes fejlődésképe tulajdonképpen senkinek sincs, nekünk, nemzetieknek legfeljebb azért dagadtabb a keblünk, mert amikor Orbán volt kormányon, kétségkívül jobban mentek a dolgok, s az ember bízik benne, hogy egykori hőse, a tudatmódosító ember képes lenne valami hasonló kunsztra nyolc év szünet után is.
Mindettől függetlenül újra neki lehetne fogni valami új alakulat gründolásának. Nem kell hozzá más, csak sok pénz, rengeteg pénz. Sok is és rengeteg is van, ha úgy adódik. Az így létrehozott képződmény kaphat valahány százalékot. Nos?
Összehoztam a koalíciót?
Lehet, hogy igen. Tennék egy tétet, hogy a nagy piros vegykonyhában készülnek ezek a fogások. Ennyi véletlen egyszerre nincs. Ennyi véletlen talán akkor volt, amikor még a táviratosfiú is pártelnöknek képzelhette magát, de akárhogy is, ha kissé ribancosra is vette a figurát a mi demokráciánk, azért nagykorú lett. Épp profi prostituált volta tételezi fel, hogy a látszatra össze nem illő apró tettek komponálódtak valahol, s ha valahol, akkor ott, ahol most nagy szükség van minden kunsztra, mert KorDonLeone nagy bajban van, s ezt ne tessék úgy képzelni, hogy mi, kívülállók tudjuk, ő, a kordon mögötti nem tudja. Miért a kordon, ha nem tudná? Mint a nagy versben. Miért a kordon, ha ősszel elszárad, s miért a kordon, hogyha újra nő? Most itt a tavasz, törvényt szavaznak az urak, folyik a népmentes népboldogítás, és újra nőnek a kordonok. Telepítsünk rá muskotályost, az úgy magyarabb.
Népboldogítás nép nélkül
Lehet, hogy Kóka János úgy gondolja, jópofa, amikor veres csillagával kampányol, de téved. A részletben és a lényegben egyaránt. Ha jurátusilag nézegetjük, akkor ez úgy önkényuralmi jelkép, ahogy van. Ha a Magyar Gárda fehér inge zöldnek látszik beteg szemükben, a mellényük meg zubbonynak, akkor miért nem vörös csillag a vörös csillag; csak azért, mert grafikailag nem látszik az alja, azaz a két alsó szár alsó fele? Ne hülyítsük egymást ennyire, szadeszkáim, mert egyszer megharagszunk, és akkor bezöldül, na, nem az ing, hanem a fülünk. Mégsem ez a baj, akár jópofátlanságnak is mondhatnánk, hogy nem a szocializmusra. Lehetne azon is dünnyögni, hogy vegytisztán rossz rendszer éppúgy nincs, mint hibátlan, tehát elvben elképzelhető, hogy az úgynevezett szocializmusnak akadnának folytatható eredményei; de ezt is hagyjuk. Lehet, hogy a gyámkodó álgondoskodás, mely amúgy velejárója volt annak a világnak, többet adott épp a szociális ellátórendszerekben, mint ez a mai büszke, de néha érthetetlen újítás akar, ha nem gondoljuk eleve rossz ötletnek. Egy azonban biztos, a szocializmusból valamit átvettek ezek az urak, éspedig azt, hogy a nép nélkül, annak érdemi megkérdezése nélkül óhajtják átadni a népnek a boldog jövendőt.
Izgalmas vita lenne, hogy ehhez joguk van-e. Értelme is van valamennyi? Morális értelemben megindokolható? Ami tény, ezeket az embereket, pontosabban a pártjukat belátással bíró, épelméjű magyar emberek választották valamikor. Nem is a földtörténeti múltban, hanem kettő évvel ezelőtt, egy, pontosabban két napfényes tavaszi vasárnapon. Tehát lehet rájuk sok mindent mondani, de Őszöd ide vagy oda, törvénytelennek nem mondhatjuk ezt a kormányzást. Az is tény, hogy mára a közbizalom töredékére esett vissza, ma nem kell ennek a népnek ez a kormány, ami olyan körülmény, hogy illene tudomásul venni. De hogyan? Egy fontos kérdéssel keveset foglalkozunk. Most, a népszavazás előtt azt sugalljuk, hogy a népnek mindig igaza van. Azt, hogy a nép együtt, mert sokan van, bölcsebb, mint a választott vezető. Ez itt az izgalmas kérdés: vajon így van-e? Szerintem nincs így. A nép másképpen hivatkozhat önnön jogára. Bocsánat a nagyon profán mondatért, de a népnek joga van saját ostobaságához és annak következményeinek viseléséhez. Szabad-e tehát népet boldogítani a nép ellenében - a kérdés a levegőben marad. Miért ne képzelhetnénk el, hogy kiváló elmék olyan előrelátó módon gondolkodnak, amit a többség fel sem fog? A többség csak anynyit fog fel, hogy mi az egyszerű, s mi az olcsó. Erre történelmet szervezni nem lehet. Mátyás (az első) kegyetlen harcos és nagy adószedő volt. A mítosz posztumusz illette meg, életében nem sokan szerették, legfeljebb katonái. Itt van tehát a megválaszolandó; uccu neki, fogjunk bele a vitába! Joga van-e egy hatalomnak a nyilvánvaló többség ellenében cselekedni bármit, feltételezve, hogy ő maga lát egy jövőt, és jót akar. Ez utóbbit ugyan nem hiszi már róluk senki, de ahhoz, hogy eljussunk a végkövetkeztetésig, az első kérdésre jó választ kell adnunk. Vagy a mindenkori többségi akarat puszta végrehajtója a kormányzat? Biztos, hogy jó kormányzat, ha csupán ennyi?
Én erre a kérdésre azt válaszolnám: nehéz, de lehetséges. Egy vezetői karnak értelmesebbnek kell lennie, mint a vezetettek tömegeinek. Úgy is mondhatnánk, hogy a vezetők tudásban, képességben és éntudatban előrébb kell járjanak a tömegeknél. Egy strandsakkozó két lépést lát előre, egy közepes sakkozó ötöt-hatot. Fischer tizenkettőt látott előre, azért volt ő a legnagyobb, viszont ha megjelent volna a Palatinuson, hülyének nézték volna megelőlegezett vezéráldozataival. A felhatalmazott jó, ha bírja a többség egyetértését, de nem kötelező így tennie. Sőt, akár szimpátiánk is vele lehet, hiszen egyszerűbb kívánsághangversenyt szervezni, mint megmondani, mi lesz a műsor. Az egyik esetben Bebe léphetne fel, a másik esetben mondjuk José Cura, melynek hírére a nagyszámú bebisták valószínűleg azt kiabálják: Cu-ra anyád, valamint hogy a menedzser takarodjon. Ha mindenkinek annyi lenne a ,,leokéje", mint amennyit szeretne, ifjúságunk zöme boldogan analfabéta maradna, nem mintha így nem lenne (funkcionális értelemben) nem elenyésző részük az. Gyurcsánynak tehát lehet igaza? Bármilyen képtelenségnek hat: lehet. Lehet, hogy ezek az úgynevezett nagy rendszerek valóban jobban működnének máshogyan. A baj nem az, hogy nekik biztosan nincs igazuk, hanem az, hogy ezt akkor se hiszi el nekik senki, ha így lenne. A hatalom gyakorlásához éppúgy bizalomra van szükség, mint az élet egészéhez. Berakom a kolbászom a hűtőbe, mert bízom benne, hogy hűt, hiszen mint hűtőszekrényt vettem meg. Kimegyek az utcára, mert bízom benne, hogy nem esik a fejemre semmi, sőt abban is bízom, hogy etnikailag néven nem nevezhető bandák roppant szimpatikus tagjai aznap sem tőlem próbálják behajtani az esti drogra valót. E nélkül az emberlét elképzelhetetlen, a bizalom nélkül nincs élet.
Kormányzás sincs.
Ahogy mostanában nincs is.
Az alattvalónak el kell hinnie, hogy ami történik, az a vezető szerint az ő érdekében történik. A bizalom minimuma, hogy bár lehetséges, nem értünk egyet útban és módban, abban viszont nem vitatkozik kormány és polgár, hogy a kormány jószándékúan teszi a dolgát, legfeljebb tévedésekkel övezetten, ezáltal majd megbukik a ciklus végén. Megítélni és nem elítélni kell a vezető csoportot. Ez valamifajta társadalmi konszenzus. Bush rengeteg kritikát kapott otthon, főként értelmetlen háborújáért. Sokan örülnek, hogy lejár a mandátuma, így vannak vele sokan saját pártjában is. Azt azonban senki nem vitatja, hogy ő jót akart Amerikának, ő úgy gondolta, hogy ezek a döntések helyesek, legfeljebb a többség azt képzeli, hogy az elnök téved. Nálunk nem így van. Egy átlagember képtelen felfogni, hogy ez most egy biztosító és sok pénztár, vagy sok biztosító és még több pénztár. Nem érdeklik a reklámok, amik a változatosság, a választhatóság előnyeire hívják fel a figyelmet, pedig elvben erény, ha valamiből választhatunk. Amióta van választék a telefonpiacon, azóta nem mennek fel a percdíjak, sőt különböző kedvezményekkel olcsóbban beszélhet az én drága jó feleségem a drága jó barátnőivel, mint régebben. A benzinárakat is korrigálja néhány forinttal az a tény, hogy akad kút, ahol a fenntartó elengedi a haszon egy részét. Éppen csak itt nincs így? Igen, nincs így, de csak azért, mert ők így mondják. Azért nem hisznek a kormánynak, mert a kormány mondja.
Ennek a kormánynak eposzi jelzője lett a hazug. Nem a hazudós, mert az időszakos mellébeszélést jelent, hanem a hazug. Az pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy bármit mond az a bizonyos kormány, nincs és nem lehet igaza. Szándékosan hazudók. Történetileg elképzelhető, hogy ezt az ítéletet épp egy igazság, a hazugság beismerése hitelesítette. Gyurcsány azt mondta, hazudtunk, s ebben igazat mondott. Az igazság kimondása, a bűn megvallása jelentette fel a dolgozó magyar népnél, miközben ellenfele azt állította magáról (mások meg róla), hogy ő az az ember, aki sohasem hazudott, és akad, ki ezt elhiszi, pedig épp ez a legnagyobb képtelenség. 2002-ben nem azért szavazott át valahány ember, mert a dolgok rosszul mentek, hanem mert a dolgok rosszul mentek, hanem mert vezetői támogatással úgy viselkedtek mocsarukban az ezüsthajók, mint Drake admirális, még mielőtt megtért volna az egyetlen igaz koronához. Gyurcsány tehát egyszer bizonyosan nem hazudott, akkor, amikor vallott önmaga ellen, mégis ez az igazság legitimálja az ítéletet, miszerint ezek mindig hazudnak. Ha megfordítanánk a képletet, és az ellenkezőjéről hoznánk törvényt, akkor valószínűleg az nem lenne jó. Kabaréba illő jelenetek zajlottak lakossági fórum ürügyén, ahol egyéni képviselők próbálták indokolni, miért szavaznak majd igennel. Nekik főként nehéz. Négyévente kell a voks, viszont a folyamatos megélhetést az őket egyöntetű szavazásra felszólító párt biztosítja. A pártfegyelem nagy dolog, ilyenkor félidőben a választónál is nagyobb, s amúgy is tudják, egyéniben legközelebb nem sok babér terem majd nekik, legfeljebb annyi, amennyit egy babfőzelékbe szokás tenni. Aki jó helyre tud feliratkozni a listára, annak lesz ellenzéki hely, aki szingli marad, annak nem biztosan. Ha minden így fejlődik, megannyi Rétvári jut a parlamentbe 60 meg 70 százalékokkal, hiába sulykolja a baloldali sajtó, hogy 35% egy majdan alakuló ,,valami" támogatottsága, pontosabban ennyi a vele kapcsolatos várakozó, az új erőt remélő.
A baj természete
Országot vezetni így nem lehet. Látható, hiszen nincs is vezetve. A minimálkonszenzus felbomlott, tiltakozás itt meg ott, a birkatürelmű nép rosszkedvű, és úgy érzi, története során megint átverték, csak most nem hihet nagyformátumú változásban. A megoldás nem ,,Taplóspista" fergeteges hatású népszavazása, ő spórol majd harmincmilliárdot, Csányi Sándor egyévi gyarapodásának felét. A helyzet azért nyomasztó, mert a hatalmon lévőknek eszük ágában sincs lemondani arról; velük viszont kényszerkonszenzus sem létesíthető. Egy előrehozott választás lenne a rapid megoldás, annak azonban hiányoznak a jogi és tömeglélektani feltételei. Március tizedikén is Gy. F. lesz kormányon, még tizenötödikén is. KorDonLeone ott regnál a kordonok mögött, mint az egy jó banánköztársaságtól elvárható. Ott ilyenkor jön a katonai puccs. Magyarország viszont NATO-tag, és nincs érdemi hadserege. A hatalom fél a néptől, a nép nem akarja ezt a hatalmat. De össze vannak láncolva még két évig. A kordon két oldalán. Ezen kellene változtatnunk, de nem tudunk, mert kevesen vagyunk hozzá. Még mindig kevesen. Az ellenzék ugyanis részben támadja a kormányt, részben szolidáris vele. Úgy tesz, mintha az kormány lenne.
Valóban egy tábor. Profi. Politikai.
http://members.chello.hu/kapu/gondolkodo/sipi.htm |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: szociáldemokrata, országértékelést, karrierépítésben, változtathatnánk, sajtódramatizált, igazságtalansága, jópofátlanságnak, elképzelhetetlen, gyermekvállalási, sztárműsorvezető, agytekervényeik, megválaszolandó, külkereskedelmi, kettéosztottság, csapatdöntetlen, térképészetileg, antagonistáitól, szocializmusnak, törvénytelennek, szocializmusból, kormányközgazda, bűnszövetségben, magyarországnak, nemzetietlenség, karrierképesség, befektetésekkel, kedvezményekkel, kormányváltásra, magyarországért, magyarországunk, vitathatatlanul, prolifelvásárló, ellenkezőjéről, megelőlegezett, szocializmusra, megfordítanánk, tudomány ezzel, probléma rituális, nagyon kedves, gyors szellemi, gyors szeretet, különben kitűnően, ország helyzetét, proklamáció napján, 40-es Szálasi, nagy párt, gazdasági lobbi, bábkormány feje, béke megkímélte, ország gazdasága, ország erőforrásainak, megbízók érdekében, Siposhegyi Péter, MAJDANI VÁLTOZÁS UTÁN JELENLEG HATALMON LEVŐK MINDEGYIKE MEGÚSSZA SZABADLÁBON, MAGYAR TÖRTÉNELEM EGYIK LEGNAGYOBB IGAZSÁGTALANSÁGA LESZ, Kóka Janit, Horn Gabi, Bárdossy László, Imrédy Béla, Rétvári Bence, Lakos Imrét, Csapody Miklóst, Kósa Lajos Debrecenben, Szita Karcsi, Újságíróklub MSZP-sajtoncai, Hegedűs Péter, Kongresszusi Központban, Turi Kovácsék, Kádár János, Kapolyi László, Nyíri Tamáshoz, Horváth Ágnest, Nemzeti Színház, Heti Hetesből, Esterházy Péternek, Nádas Péternek, Hogy Nádas, Együtt Magyarországért, Kóka János, Magyar Gárda, José Cura, Csányi Sándor,
|
|
Offline
